Egy tasak dohány

Egy tasak dohány

egy tasak dohány,
én maradtam volna még
de a felhők már véreznek,
ébredeznek az alvó szegek

csonkult magam
egy ölelésedben újra kiteljesedik

padon ül az egyedüliség
kezébe temeti arcát
és még sosem
sohasem ásított nagyobbat
mint akkor

és úgy fél mint a gyermek
akit anyja halála után
rögtön vállukra vesznek a terhek

vajon hordani növünk?

halkuló fényekbe
halványuló hangokba
mártóztatjuk magunkat
és egymást

és a szemünk sarkában
már bimbózik a megváltás
csak oda kell fordítanunk kezünk

és én csak pöfékelem az első és utolsó vendégem

2014