Szem a szemhez

Szem a szemhez

I.
Isten gyötrelmes trónusa
alól, vakító fénnyel sújt le
mindannyiunk büntetése:
a megkerülhetetlen önimádat.

Itt állok én is, embernyi
bánat vérző sejtjeivel
az esetlen önzőségben,
apokaliptikus magányban.

II.
A fölfeslett árnyékaim
arcaikkal rám nézettek,
aztán láttam mindenki szemét
a saját szemembe veszve.

Majd ordítás hallatszott: "Tarts meg,
fogd a földet lábaim alatt!"
És elkábult hangszálaim
kifulladtak, s elnémultak.

III.
"Ezt akartad kezdettől fogva?
Ezért jöttél világunkra?
Ezért írtál minden törvényt?
Ezért keltél, s feküdtél? Ezért?"

Kivártál, s megjöttél múltamból.
Én vártalak. Toporogtam.
Kesztyűmre fagyott a pára.
(Egységbe teremtett önmaga.)

IV.
Lehetetlen feltartani
az idő vonuló hullámait.
Születnek új történelmek,
meghalnak régi jövendők.

De Nap a Nap, és Hold a Hold.
Meg a csillagok is egyek.
Te születsz meg énbennem,
s én meg benned hagyok csöndet.

2013